5. rész - Ne menj

   -Clare! Maradj velem! - e szavak hallatán teljesen lefagytam. Nem hittem a fülemnek. Álom lenne vagy a valóság? Választ kellett adnom, de nem akartam megbántani. Féltem, hogy összetörik.
-Liam, mondtam már. Holnap a csoporttal tovább kell mennünk. Párizsba indulunk, majd pedig vissza Ausztriába. Ez nem fog működni. Kedvellek, de egy távkapcsolatot nem bírnék ki, sajnálom.
Éreztem, hogy lassan elengedi a derekam, és hátrébb lép. Megfordultam, hogy szembe álljak vele, és láttam, hogy elkeseredik. Tudtam ,hogy rosszul esik neki, de jobb így, hogy elmondtam az igazat, mintha csak hülyíteném.
-Tudom, de nem maradhatnál itt?! Lakhatnál nálam, amíg itthon vagyok, aztán hazaviszlek Ausztriába. Jól meglennénk. - felcsillant a szeme, hátha van még remény.
-De Liam, ez nem ilyen egyszerű. Nekem is nehéz, de engem anyu is vár otthon. Mit tenne, ha nem találna ott a többiekkel, amikor visszaérkezünk?! Beleőrülne. Nem tehetem ezt vele.
-Azt meg lehet oldani. Felhívom, hogy a lánya nálam van, ne aggódjon.
-Nem is ismer. Nem tudja ki vagy, csak hogy a One Direction egy tagja. Mit gondolna, ha felhívnád?! Azt hinné elraboltál. Nem maradhatok, sajnálom. Holnap a többiek tovább mennek, és én is velük megyek. - pár könnycsepp legördült az arcomon.Nagyon sajnáltam Liam-et, nem akartam szomorúnak látni. Tudtam, hogy köztünk nem lehet semmi. Éreztem, hogy minden szempár rám szegeződött. Nem szeretem, ha mindenki engem néz. Nem bírtam tovább, inkább felkaptam a táskám és elszaladtam, otthagyva mindent és mindenkit.

   Mikor visszaértem a hotelbe, csak ledőltem az ágyra és sírtam. Az élet nehézségei jártak a fejemben. Nem akarok továbbmenni, nem akarom itt hagyni London-t, se Liam-et. Mi van, ha többet nem látom, ha nem lesz több lehetőségem arra, hogy eljussak London-ba?! Ezer és egy dolog futott át az agyamon, míg végre el tudtam aludni.

*május 25., reggel 7:00*

-Jó reggelt! Mindenki keljen fel és készülődjön! 1 óra múlva indulunk. - rontott be a szobánkba az egyik kísérőtanár. Mikor kinyitottam a szemem, Nikola ott feküdt mellettem. Nem is emlékszem mikor ért vissza. Biztos olyan mélyen aludtam, hogy nem is hallottam, mikor visszajött. Nagy nehezen felkeltem, és lassacskán elkezdtem készülődni. Elég jó idő volt kint, ezért bepróbálkoztam egy laza összeállítással. Lementem reggelizni, mert korgott a gyomrom az éhségtől. Régen nem ettem. Mivel már mindenki pakolt, a konyhában is alig volt valami. Sikerült pár hozzávalót előkotorni, amikből csináltam is néhány szendvicset, amik elég jól sikerültek.

Mire végeztem ezek elfogyasztásával, már fél óra el is telt, így alig maradt időm csomagolni. Gyorsan felmentem a szobába, és el kezdtem bepakolni a bőröndbe a ruháimat. Ekkor már Nikola is fel volt, és pakolászott. Láttam, hogy valamit akar, de azt akartam, hogy ő mondja. Biztos a tegnapi miatt furdalja a kíváncsiság.
-Clare, figyelj! Tegnap nagyon elszaladtál. Történt valami?
-Liam megkért, hogy maradjak itt, London-ban, vele.
-De hát ez jó hír! Tetszel neki. Biztos te vagy élete szerelme. Mi ezzel a baj?
-Azért ne túlozz! Te is nagyon jól tudod, hogy nem maradhatok itt. Még Párizsba is megyünk, aztán otthon vár anya.
-Én a helyedben maradnék. Olyan gyönyörű város ez, és lenne is hol laknod, de hát te tudod. Na de hagyjuk is. Page merre van? Tegnap óta nem láttam.
-Jó, hogy mondod. Mindjárt megyek is, megkeresem, de először is. Mi van Nate-tel? Végül is együtt vagytok?
-Kiderült, hogy van barátnője, de ez már annyira nem is érdekel. Mindig az olyanokat fogom ki, akikkel valami gond van.
-Hát sajnálom, pedig tényleg szimpatikus srác volt. Na de megyek is, megkeresem Page-t.- bezártam a bőröndömet, és mentem is megkeresni régen látott barátnőmet. Átmentem a szobájába, de nem találtam sehol, viszont találkoztam a szobatársával.
-Szia! Nem tudod véletlenül, hogy merre van Page?
-Hali! Vagy 5 perce lement a a buszhoz bepakolni a bőröndöket.
-Oh, oké. Köszönöm.
Lementem a hallba, hátha ott találom. Page nem volt sehol, viszont valaki más annál inkább. Hihetetlen módon, de Liam-mel találtam szembe magam.. Elegánsan volt felöltözve, mint aki esküvőre, vagy legalábbis bálba készül.

Amint megláttam, elkezdett gyorsulni a szívverésem, és majdnem kiugrott a mellkasomból. Nem hittem volna, hogy valaha látom még.
-Szia, Clare!
-Mit keresel itt?
-Elbúcsúzni jöttem, mivel tegnap nem adtál rá alkalmat. Úgy elszaladtál.
-Sajnálom, csak össze voltam zavarodva, de most már itt vagyunk. El tudunk köszönni.
-Igen. Hát, örültem, hogy megismerhettelek, és sajnálom, hogy csak ilyen kevés időt tudtunk együtt tölteni. Remélem, sőt tudom, hogy még találkozunk. Biztos nem gondoltad meg magad? Nagyon szívesen látnálak.
-Nem, Liam, de ne kezdjük már elölről.
-Jól van, de azért kapok még egy utolsó ölelést, mielőtt búcsút veszünk egymástól?
-Legyen. - mikor megöleltem, éreztem a szorítását, mintha soha nem akarna elengedni, mint amikor táncoltunk - Mennem kell, mindjárt indul a busz. Örültem, hogy megismertelek. Szia. - épp végszóra köszöntünk el, mivel már pont jött az egyik tanár, hogy pakoljuk be a bőröndöket a buszba. Felszaladtam a bőröndömért, és szóltam Nikola-nak is, hogy indulnunk kell.
-Megtaláltad Page-t?
-Nem, de találkoztam Liam-mel.
-Micsoda? Hol? Mikor?
-Az előbb lementem a hallba Page-t keresni, és Liam-mel találtam szembe magam.
-Minek jött ide?
-Csak el akart búcsúzni.
-És? Történt valami? Megcsókolt legalább?
-Nem, de ez így jobb is. Ha megcsókolt volna, most még nehezebb lenne itt hagyni. Így is megszakad a szívem.
-Szegénykém. Pedig olyan aranyosak vagytok együtt.
-De már mindegy. Indulnunk kell Nikola, siess!
Levittük a csomagjainkat, és beraktuk őket a buszba, majd a kísérőtanárok már szóltam is, hogy szálljunk be, mert indulunk. Nagy nehezen felvánszorogtam a busz lépcsőin, és leültem Nikola-val a leghátsó sorba. Míg vártuk, hogy mindenki felszálljon, én csak az eget és messzeséget néztem. Nemsokára Page is csatlakozott hozzánk, és még néhány új barátja. Mikor elindult a busz, még utoljára kipillantottam az ablakon, és megláttam Liam-et. Láttam, hogy nekem integet, és egy puszit is küldött. Visszaintettem, de másra már nem volt erőm. Ismét a könnyeimmel küszködtem.
Már egy órája utaztunk, de nekem még mindig ugyanazon járt az agyam. Csak Liam-re tudtam gondolni. Nikola látta, hogy eléggé letört vagyok, ezért megpróbált felvidítani. Elkezdett énekelni nekem, pedig semmilyen hangja nincs, de mégis jó érzés volt, hogy valakinek számít, hogy hogyan is érzek agy épp milyen a hangulatom. Egy kis idő múlva már Page is vele énekelt, és végül én is bekapcsolódtam. Órákig elvoltunk ezzel, majd elkezdtünk másokkal is beszélgetni. Sok új embert megismertem, köztük egy igen szimpatikus srácot. Sok mindent megtudtunk egymásról, még az is kiderült, hogy egy utcában lakunk. Nagyon jó fejnek tűnt. Egy darabig még el voltunk egymással, majd egy kicsit lepihentem, de sokáig nem tudtam aludni.

*17:45*

-Gyerekek, lassan készüljetek, mert megjöttünk. - ordított az egyik tanár. Mivel már este volt, ezért eléggé besötétedett, de ami a lényeg volt, azt láttuk. Amint kiszálltam a buszból, megpillantottam a hatalmas Eiffel tornyot. Káprázatos látvány volt. Ezer meg ezer lámpa világította meg. Nem sokat csodálhattuk, ugyanis el kellett foglalnunk a szállást. Mindenkit felküldtek a saját szobájába, hogy pakoljunk ki, rendezkedjünk be. Itt háromágyas szobák voltak, ezért én Nikola-val és Page-val voltam együtt. Nagyon kimerültünk a sok utazástól, mindenki már feküdt volna le, de még le kellett mennünk a megbeszélésre, hogy holnap mi lesz a program, mikor kell kelni, mikor lesz reggeli, stb. Mikor végre befejeződött a hosszas eligazítás, mehettünk fel a szobáinkba. Page és Nikola csak bedőltek az ágyba és már húzták is a lóbőrt, míg én még elmentem tusolni alvás előtt. Mikor ezzel is végeztem, befeküdtem a pihe-puha ágyba, és engem is elnyomott az álom.

*május 26., hajnali 3 óra*

-Mi ez a hang? - valamilyen hangot hallottam, ami az ablak felől jött. Rettenetesen álmos voltam, és nyűgös is, ezért eleinte nem nagyon volt kedvem odavonszolni magam az ablakhoz, így tovább aludtam. 10 perc elteltével még mindig hallottam a hangot, de kezdett egyre ismerősebb lenni. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, odamentem az alakhoz és kinéztem rajta. Nem láttam semmit, ezért inkább visszafeküdtem aludni. 5 perc múlva megint hallottam. Felkeltem és ismét kinéztem az ablakon, de ezúttal láttam a hang forrását is. Liam vörös rózsákkal a kézeben állt a hotel előtt és szerenádozott. Ennél meghatóbb pillanatot még nem éltem át. Meg is tette a hatását, eléggé elérzékenyültem. Gyorsan felkaptam magamra egy kabátot, és halkan leszaladtam hozzá, mivel már mindenki aludt. Mikor leértem, megláttam Liam-et, ahogy ott állt nem messze tőlem. Odaszaladtam hozzá, és átöleltem, mintha ezer éve váltunk volna el.
-Mit keresel itt? Neked Londonban kellene lenned. Miért jöttél ide? - potyogtak a szememből a könnyek, már beszélni se tudtam. Eszméletlen boldog voltam.
-Gondolkodtam. Tudom, hogy még annyira nem ismerjük egymást, de érzem, hogy kellek neked. Na jó, fordítsuk komolyra a szót. Nem tudlak elfelejteni, és csak így továbblépni. Nem érhet így véget a történetünk. A világ legboldogabb embere lennék, ha velem maradnál. Clare, én szeretlek! Próbáljuk meg! Kérlek, csak próbáljuk meg!

4. rész - Maradj velem!

*május 24., reggel*

   Másnap reggel fél 8-kor keltettek minket, mivel mára már nem volt semmi előre betervezett program a csoporttal, de 8-kor le kellett mennünk reggelizni. Mikor elfogyasztottuk a finom szendvicseket, és eligazítottak minket a mai nappal kapcsolatban, visszamentünk a szobánkba. Nem nagyon volt mit csinálni, ezért odamentem az ablakhoz, kinyitottam, és csak bámultam az eget. Tiszta volt. Egy felhő se volt rajta. A nap sugarai még világosabbá tették. Csak gyönyörködtem benne, mikor halk rezgésre lettem figyelmes. Elkezdtem keresni a zaj forrását. Meg is találtam, a párnám alatt. A telefonom volt. Valami ismeretlen hívott. Rögtön beugrott, hogy mi van, ha Liam hív, így hát felvettem.
-Igen?
-Szia, Clare! Liam vagyok. Tegnap megadtad a telefonszámod, és mondtam, hogy majd hívni foglak. Arra gondoltam, elmehetnénk valahova, ha van kedved.
-Szia, persze! Nekem is épp eszemben volt. Nem baj, ha még hívok másokat is?
-Dehogy, hívj csak. Csapatban az igazi. Mikor jó nektek?
-Hát, olyan 10 körül jó?
-Persze, mi lenne, ha elmennénk bowlingozni? Azt úgyis sokan jó játszani. Háromnegyed 10-re értetek megyek a hotelhez.
-Jó ötlet. Úgyis már rég játszottam. Addig elkészülünk, remélhetőleg. Na de megyek is készülődni, szia! - majd le is tettem. Nem tudtam mit vegyek fel. Fél napig kotorásztam a bőröndömben, mire találtam valami normális ruhát. Nem akartam nagyon túlöltözködni. Mivel úgyis jó idő volt, egy trikó és egy rövidnadrág mellett döntöttem. Felvettem még néhány kiegészítőt is, hogy feldobja a szerelésem. Mire sikerült elkészülnünk, már fél 10 volt. Még volt pár percünk, ezért felmentem facebook-ra. Eléggé meglepődtem a kiírásokon, és a képeken is. Én voltam rajta, és Liam, ahogy berak a kocsijába és ahogy az étteremben ülünk. Megnéztem pár alcímet, hogy miket találtak ki hozzá. Lehet, hogy rossz ötlet volt. 'Liam Payne-nek új barátnője van?' 'Ki lehet a titokzatos lány?' 'Liam túl fiatal csajjal kezdett.' 'Ez a kis ribanc hogy kelleti magát!' 'Liam máris túl tette magát Danielle-en?' Teljesen lefagytam, nem tudtam mire vélni. Nem nagyon érdekeltek, mivel tudtam, hogy csak pletyka. De azért visszább foghatnák magukat. Inkább ki is kapcsoltam a gépet. Próbáltam elterelni a figyelmemet másra. Eszembe jutott, hogy még csak hárman vagyunk, és jobb lenne, ha többen is jönnének. Megkértem Nikolát, hogy hívjon még valakit. Hívott is, de nem mondta meg, hogy ki az. Azt mondta meglepetés. Nagyon nem foglalkoztam vele. Gyorsan átrohantam Page-hez, hogy szóljak neki is. Egy perc alatt el is készült. Visszamentünk a mi szobánkba, és ott vártuk Liam-et. Mivel hallottam, hogy valaki dudált, kinéztem, és láttam, hogy Liam az.
-Nikola, Page, menjünk le! Megjött Liam. - azzal felkaptam a pulcsimat az ágyról, és rohantunk le Liam-hez. Mikor leértünk, megöleltük egymást, majd indultunk is.
-Egyébként, Nikola. Hol találkozunk a többiekkel, akiket hívtál?
-A bowling pályához jönnek, de nem tudom hányan lesznek. Lehet, hogy csak egy tud eljönni.
-Nem baj, jobb, mint a semmi. Hányra ér oda?
-10-re biztos ott lesz. Addig meg elfoglaljuk magunkat.
Társalgásunkat Liam szakította félbe. Szólt, hogy megérkeztünk.

   Mikor kiszálltunk a kocsiból, csodálatos látvány fogadott minket. Mivel egy pláza típusú épületbe mentünk, a kocsival előtte parkoltunk le. Bementünk az épületbe, és mielőtt a bowling pályához indultunk volna, körbejártuk az emeleteket, felfedeztük a boltokat. Nem sok időnk volt nézelődni, választanunk kellett, hogy a shoppingolás vagy a bowling mellett döntünk. Hát persze, hogy a bowlingot választottam. Odamentünk a lifthez és lehívtuk. Nem nagyon akart jönni, és nekünk nem volt kedvünk várakozni, ezért felmentünk lépcsőn, mivel a pálya a 3. emeleten volt. Mikor felértünk már eléggé ki voltunk fáradva. Három emeletet gyalogolni nem egyszerű, főleg ha nem vagy hozzászokva. Bementünk a játékterembe, és leültünk egy kicsit. Addig Liam rendelt 5 kólát. Nem tudtuk, hogy Nikola barátai hol voltak, mivel nem nagyon láttunk ismerős arcokat.
-Hol van már a barátod, Nikola?
-Mindjárt jön, ne aggódj. - alighogy kimondta, ismerős arcra lettem figyelmes. Ez Nate. Csak őt ne! Miért hívta ide!? Nem volt elég neki egyszer!? Nem értem én ezt a lányt.
-Szia, Nate. Hiányoztál!
-Nikolaaaaaa. Te is nekem. Bár legutóbb nem túl szépen váltunk el. Szia, Clare. Sziasztok. - szia Clare!? sülne le a képéről a bőr. Hogy mer még elém állni, és csak annyit mondani, hogy szia Clare!? Legszívesebben felpofoznám, de túl jól nevelt vagyok. Nem éri meg Nate miatt bosszankodnom.
-Szia. - köszöntünk egyszerre Liam-mel. Mivel még Page nem ismerte, bemutattuk őket egymásnak.
-Na, most már mindenki itt van, menjünk bowlingozni! - mondtam ki egyenesen, amit gondoltam.
Odamentem Liam-mel a pulthoz, kibéreltünk egy pályát, kifizettük, és már mentünk is átvenni a cipőket. Mikor ez is megvolt, felmentünk a pályához. Én kezdtem, utánam jött Liam, Page, Nikola, majd végül Nate. Bár szeretek bowlingozni, azt tudni kell rólam, hogy nem nagyon tudok. Az első lökésem elég jól sikerült, csak 4 bábú maradt állva, másodszor még másik kettőt is ledöntöttem. Elég szép eredmény hozzám képest. Liam következett. Hát nem siette el. Fél napig válogatott a bowling golyók között, mire megtalálta a megfelelőt. Olyan jól állt a kezében. Látszott, hogy ért hozzá. Tarolt is elsőre. Nekem is meg kéne tanulnom normálisan gurítani. Majd Page lökött. Nem nagyon értett hozzá, ezért megkért egy épp a szomszéd pályán levő srácot. Hamar egymásra találtak. Jó fej fiú volt, és elég jól játszott. Kiderült a neve is. Austin, tetszik ez a név. Austin Mahone-ra emlékeztet. Mivel Nikola következett, és ő még életében nem bowlingozott, azt se tudta hogy kell. Őt Nate tanítgatta több-kevesebb sikerrel. Nate se nagyon értett hozzá, de adta ott neki a nagymenőt. A játék végére teljesen összemelegedtünk Liam-mel, és úgy láttam Page és Austin között is alakulgatott valami. Nikola és Nate már nem érdekelt. Csináljanak amit akarnak. Bár végül is nem én nyertem, azért jól éreztem magam. Még csak fél 12 volt, ezért volt időnk kicsit vásárolgatni is, majd mikor azt is befejeztük, már nem nagyon tudtunk mit csinálni.
-Hát...köszönjük ezt a csodálatos élményt, jól éreztem magam. Bárcsak megismételhetnénk majd. - sóhajtoztam halkan.
-Hülye vagy, Clare!? Én haza nem megyek! Menjünk bulizni! - kiabált Nikola a fülembe.
-Tudok egy király helyet. Nincs messze, nem is balhés. Jól lehet mulatni. - láttam, hogy felcsillant a szemük.
-Jó ötlet! Induljunk is, nem akarom elpazarolni ezt napot!
-Mi maradunk még egy kicsit Austin-nal. Majd a hotelnél találkozunk.- örültem neki, Page is végre összeszed magának valakit.
-Rendben van, akkor mi menjünk is. - majd el is indultunk a kocsihoz. Én beültem előre Liam mellé, Nikola és Nate hátra ültek. 5 percbe sem telt, és már ott is voltunk.

   Amíg Liam leparkolt a kocsival, mi bementünk és leültünk a bárpulthoz. Megvártuk Liam-et, majd megrendeltük az italokat. Nem nagyon szoktam inni, csak amikor alkalom van, vagy még akkor se. Nem vagyok hozzászokva, de most kivételt teszek. Nem minden nap bulizik az ember Liam Payne-vel. Megittunk pár pohárkával és máris jobb lett a hangulat. Kértük a pultost, hogy kapcsoljon valami jó zenét, majd elkezdtünk táncolni. Nagyon jó volt a hangulat. Sokat beszélgettünk Liam-mel. Rengeteg dolgot megtudtunk egymásról. Az emberek kialakítottak róla egy képet, ami szerint beazonosítják, de ez teljesen hamis. Liam egyáltalán nem olyan. Érzelmes, vicces, nagyszerű barát, ugyanakkor néha összetört. Nehéz távol lennie a családjától. Megértem. Én sem viselném jól. Bevallotta azt is, hogy mielőtt híres lett, sosem utazott repülőn, ezért az első alkalommal rettenetesen félt. Imádja az állatokat, főleg, mióta ott van neki Loki is. A rajongóknak is nagyon hálás. Azt mondta, hogyha ők nem lennének, a One Direction se tartana ott, ahol.A Danielle-s sztorit is elmesélte, hogy mennyire szerették egymást, és közös megegyezéssel szakítottak. Csak Lokit sajnálják, hogy mindig máshol van. Liam szinte kiöntötte nekem a lelkét. Láttam, hogy megkönnyebbült. Leültünk pár percre a pulthoz megpihenni, és rendeltünk még egy italt. Aztán egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Nikola és Nate odébb húzódtak, és kettesben táncoltak tovább. Mivel lassú szám következett, Liam megkért, hogy táncoljak vele.

Persze, hogy igent mondtam. Felmentünk a táncparkettre, és lesöpörtünk mindenkit. Egyszerűen tökéletes volt. Ahogy táncoltunk, minden problémám elszállt. Tudta, hogy a karjaiban tartva bármit megtennék érte, de szerintem ez fordítva is igaz volt. Lassan, összebújva táncoltunk. Majd magának háttal fordított, és úgy táncoltunk tovább. Teljesen egymáshoz simultunk. Olyan romantikus volt. Eszembe jutott, hogy már csak most lehetünk együtt, ez az utolsó nap Londonban. Bárcsak soha ne érne véget ez a nap. Már majdnem elment a kedvem a tánctól, de visszazökkentem a valóságba, és éreztem Liam közelségét. Nincs értelme elrontani a hangulatomat egy buta gondolat miatt. Tovább táncoltunk. Mintha megállt volna az idő. Majd Liam hirtelen még közelebb húzott magához, és a fülemhez hajolt.
-Clare! Maradj velem!

3. rész - A megmentő

*május 23., reggel*

   Hajnali fél 6-kor az egyik kedvenc zeném ébresztett. Nem volt nehéz felkelnem, alig aludtam az éjjel. Egyáltalán nem voltam álmos. Nikola viszont annál inkább. Szerencsére ő nem hallotta meg. Aludjon csak tovább. A tegnapi nap kimerítette. Nekem viszont valahogy ki kellene jutnom a hotelből. Tudom, hogy nem szabad, de éhen halok, és mi csak 8-kor kapunk reggelit. Nem messze van is egy kis bolt, inkább elsétálok oda. Gyorsan felkaptam magamra valamit, és már indultam is.

*a hotel előtt*

   Nagy nehezen kijutottam. Most viszont már sietnem kellene, mert mindjárt 6 óra, és 7-kor van kelés, így inkább indulok is. Körülbelül fél úton járhattam, mikor észrevettem, hogy valaki követ. Először nagyon nem érdekelt. Gondoltam csak neki arra akadt dolga, amerre nekem. Majd egy kis idő után feltűnt, hogy egyre csak közeledik hozzám. Elkezdtem gyorsabban lépkedni, de nem tudtam lerázni. Már majdnem utolért, mikor észrevettem, hogy nem messze ott van a bolt, ahova indultam. Gyorsan beszaladtam. Szerencsére ő kint maradt. Nem mertem megnézni, hogy ki lehet az. Nagyon megijedtem. Megvettem, amit szerettem volna, pontosabban inkább csak kaját vettem, mivel már a hasam is jelezte, hogy éhes. Mielőtt kimerészkedtem volna a boltból, szétnéztem, hogy van-e kint valamilyen gyanús személy. Nem láttam senkit, ezért elindultam vissza a hotelhez, mivel már pár perc híján fél 7 volt. Alighogy elindultam, ismét a nyomomban volt, de most már semmi esélyem nem volt lerázni. Elkapta a csuklóm, és elkezdett rángatni. Mivel nem valami forgalmas utcában voltunk, nem sokan jártak arra. Csak egy pillanatra láttam az arcát, és nagyon fel se fogtam, mivel kapucni volt rajta, de azt tisztán láttam, hogy férfi. Elkezdtem teljes torokból kiabálni, hátha meghallja valaki. A férfi tovább ráncigált, és azzal fenyegetett, hogyha nem fogom be, elvágja a torkom. Engem már nem érdekelt. Tovább kiabáltam. Mikor már azt hittem minden elveszett, egy erős kéz megfogott, és ellökte tőlem a férfit. Az utolsó emlékem egy barna szempár volt, majd teljes sötétség. Mikor felkeltem, egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Rögtön felültem, és zaklatottan elkezdtem a kijáratot keresni. Nem találtam sehol. Csak nekidőltem a falnak és zokogtam.

Eddig fel sem fogtam mi történt velem, de most leesett. Nem tudtam hol vagyok, azt se hogy pontosan mi történt. Csak ültem a földön, és vártam, hogy történjen valami. Vártam a halálra, vagy épp az életre. Ekkor megcsörrent a telefonom. Nikola hívott. Már négyszer keresett, és 3 üzenetet is hagyott. Semmi kedvem nem volt vele beszélni. Kinyomtam. Eszembe jutott, hogy meg kellene nézni, mennyi az idő. Reménykedtem benne, hogy még nincs 7 óra, de akkor miért hívott volna ennyiszer!? Megnéztem, és a szavam is elállt. Mindjárt dél. Már ennyi az idő, és én azt sem tudom hol vagyok. A hasam is korgott, mert még mindig nem ettem semmit. Éhes voltam, le voltam gyengülve, és rettenetesen féltem. Ekkor újból megcsörrent a telefonom. Megint Nikola volt az. Nem akartam tovább halogatni, ezért felvettem.
-Clare, végre! Hol a francban vagy? Milliószor hívtalak! Üzeneteket is küldtem! - hallatszott a hangján, hogy meg van ijedve.
-Tudom, sajnálom. - alig bírtam kinyögni valamit. A hangom remegett, és ezt Nikola is észrevette.
-Mi történt? Baj van? - éreztem, hogy félt. Nem akartam elmondani mi történt, de ki más tudna segíteni, ha nem a legjobb barátnőm!?
-Nikola, nem tudom hol vagyok. Nem tudom mi történt. Nem tudok semmit. Kérlek segíts. - már a sírógörcs kerülgetett, de próbáltam visszafogni magam.
-Istenem! De mégis mi történt veled?
-Hát, reggel felkeltem fél 6 körül, mert nem tudtam aludni. Éhes voltam, így lementem a boltba. Odafelé menet észrevettem, hogy valaki követ, de még időben a bolthoz értem. Visszafelé már csak annyira emlékszem, hogy elkapta a kezem, és rángatni kezdett. Én segítségét kiabáltam, majd valaki elkezdett a támadómhoz ordibálni, hogy engedjen el, és ellökte tőlem a férfit. Utána elájultam. Mikor felébredtem, ebben a házban találtam magam.
-Jól van, megpróbálom kideríteni hol is vagy, de először is nyugodj meg. A tanárok azt hiszik nagybátyádnál vagy. Azt mondtam nekik, hogy itt lakik, és meglátogattad. Kicsit dühösek voltak, de bevették. Mennem kell, mert 5 perc múlva indulunk, addig is nagyon vigyázz magadra. Amit csak tudok, megteszek. Ha megtudtam valamit, hívlak. Szeretlek, szia.
Amint lerakta, kulcs csörgést hallottam. Nagyon megijedtem, ezért elbújtam a hozzám legközelebb lévő szekrénybe. Nem tudtam, ki az. Hallottam az ajtó nyitódását, és azt is, ahogy bezárul. Az idegen lépteit hallva úgy éreztem tudja, hol vagyok. Csak összekuporodva reménykedtem abban, hogy nem talál rám, de már késő volt. Kinyitotta a szekrényajtót. Én rá se mertem nézni. Féltem, hogy megüt, vagy még rosszabbat tesz. De semmi nem történt. Felnéztem, és ugyanazt a barna szempárt láttam most is, mint mielőtt elájultam, de csak azt.
-Semmi baj, nem akarok rosszat. Nyugodj meg. - ismerős volt a hangja. Nem a barátaim közül való, de a hangja nagyon ismerős volt. Nem tudtam, mi lesz, ha kijövök a szekrényből, de már nagyon nem is érdekelt. Összeszedtem magam, és kimerészkedtem.
-Egyébként Liam vagyok. Liam Payne. Sajnálom, ha megijesztettelek. - istenem. Próbáltam nyugodt maradni, de nem nagyon ment. Nem hittem se a szememnek, se a fülemnek. Ezek szerint ő mentett volna meg!? Semmit nem értettem.
-Sz...szia. Clare vagyok. Hogy kerültem ide? - bár alig fogtam fel, hogy Liam Payne áll előttem teljes életnagyságban, még mindig bennem volt a félelem. A hangom még mindig remegett.
-Idehoztalak. Az utcán sétáltam, mikor meghallottam a kiabálást. Elindultam a zaj irányába, és megláttalak téged. Egy férfi rángatott. Még épp időben érkeztem, el tudtam zavarni. Te viszont elájultál. Nem tudtam merre laksz, így felhoztalak magamhoz. - legalább már tudom hol vagyok, és tudom ki mentett meg. Marha nagy szerencsém volt. Mi lett volna, ha Liam épp nem jár arra!? Bele se merek gondolni.
-Köszönöm. Most viszont vissza kell mennem a hotelbe. Nem tudod merre van a Central Park Hotel?
-Ilyen állapotban nem engedem, hogy elmenj. Rettenetesen koszos a ruhád. Várj egy kicsit, adok másikat, ezeket meg kimosom. addig zuhanyozz le. A második ajtó balra. Az lesz a fürdőszoba.
Nem ellenkeztem. Végül is igaza volt. El is mentem. A víz pont jó volt, gyorsan kész lettem. Mikor kiléptem a zuhanyfülkéből, köntöst kezdtem keresni, amit felvehetek. Mivel csak egy férfire való volt, felvettem azt. Visszamentem abba szobába, ahol az ájulásból felkelve találtam magam. Leültem az ágyra, és csak néztem ki a fejemből. Az egyik szekrényem megláttam egy képet. Odamentem és megnéztem közelebbről. Liam és Danielle volt rajta. Nem értettem, miért van még kint, már rég szakítottak. Ekkor bejött Liam. Látta, hogy a képet fürkészem.
-Gyönyörű lány. - láttam, hogy kicsit elszomorodott.
-Az. És nagyszerű táncos. Te pedig nagyszerű énekes vagy. Csodálom a kitartásodat. - láttam, hogy jól esik neki.
-Nekem se könnyű. Alig vagyok otthon. Most is csak 1 hétre jöttem. Addig Loki nálam van, amíg itt vagyok, de utána Andy-nek kell adnom, hogy vigyázzon rá. - jól hallottam!? Itt van a kutyája, Loki!? Imádom azt az ebet. Eszméletlen aranyos.
-Itt van Loki? Annyira aranyos az a kutyus.
-Itt van, bár most alszik. Majd ha felkel, megsimogathatod.
-Rendben, de most már tényleg mennem kell.
-Akkor viszont először is vedd fel ezeket a ruhákat. Még Danielle-é volt, de itt hagyta. Látom éhes vagy. Meghívhatlak ebédre?
-Köszönöm, már éhen halok. Egész nap nem ettem semmit.
-Akkor viszont ragaszkodom hozzá. Elviszlek egy jó kis helyre.
Felvettem A Liam-től kapott ruhákat, majd indultunk is. Loki is velünk jött. Egész úton őt simogattam. Nagyon édes kutyus. Mikor megálltunk, azt hittem megérkeztünk.
-Várj a kocsiban, odaadom Lokit addig Andy-nek, amíg ebédelünk. A kajáldákba sajnos nem lehet kutyát bevinni. - majd kivette az édes kis kutyust az ölemből, és bement a házba. Pár perc múlva már jött is ki és indultunk tovább.

*az étteremben*

Amint megérkeztünk, és kiszálltam a kocsiból, láttam, hogy a Rasine Restaurant előtt vagyunk. Állítólag eszméletlen finom az étel, de drága is. Nem értettem, hogy Liam miért ilyen drága étterembe hozott. Beértem volna a KFC-vel vagy a Nando's-szal is.
-Gyere, Clare. Menjünk be.
Amint beléptünk, elállt a lélegzetem is. Az étterem belülről még gyönyörűbb volt, mint azt el tudnám képzelni. Leültünk egy asztalhoz, a pincér felvette a rendelést, és amíg vártuk az ételt, beszélgetni kezdtünk. Minden téma szóba került, így az is, hogy kerültem abba az utcába, ahol Liam megmentett.
-Egyébként, Clare, mit kerestél abban az utcában? Az ilyen eldugott útvonalak nagyon veszélyesek.
-Hát, tudod, éhes voltam, ezért leugrottam a boltba kajáért, és visszafele menet támadt rám az, akitől megmentettél.
-Szerencséd volt, bár ezt már lehet, hogy mondtam. Egyébként merre laksz?
-Hát, igazából csak úgymond kirándulni vagyok itt az iskolámmal. Egy hotelben szállunk meg, amíg itt vagyunk. 4 napig maradunk, majd utazunk tovább Párizsba.
-Most érkeztetek? Vagy ez hanyadik nap?
-Harmadik, de nem akarok elmenni. Nem akarom itt hagyni Londont. Imádom ezt a várost. - társalgásunkat a pincér zavarta meg. Kihozta a rendelt ételeket. Még evés közben is beszélgettünk, majd Liam fizetett, és elhagytuk az éttermet. Mikor kiértünk, megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő. Fél 3 volt. Fel kellene hívnom Nikolát. Már biztosan aggódig, és feleslegesen próbálja kideríteni, hol is vagyok. Megcsörgetem, hátha felveszi.
-Clare, szia. Minden rendben? Bocsi, de még nem nagyon tudtam kideríteni semmit.
-Szia, már nem is kell. Jól vagyok. Merre vagytok?
-Page-vel épp a Nando's-ban ülünk, de mindjárt indulunk vissza a hotelhez. Mi történt? Kivel vagy?
-Majd mindent elmesélek, de most mennem kell. A hotelnél találkozzunk 10 perc múlva. Szia. - majd le is tettem. Láttam Liam-en, hogy valami bántja.
-Mi az, Liam?
-Semmi...csak...öhm...
-Na, bökd már ki!
-Jól éreztem magam veled. Megismételhetnénk valamikor, csak nem így, hogy meg kell mentenem téged. - elnevette magát. Örültem, hogy nevetni látom.
-Benne vagyok, csak tudod holnap este már indulunk Párizsba, de ha van kedved, akkor még holnap is találkozhatunk, és akkor bemutatlak a barátnőmnek.
-Rendben, ha megadod a telefonszámodat, mindenképp hívni foglak. - bepötyögtem a telefonjába a számomat, majd visszaadtam neki.
-Most viszont mennem kell, el tudnál vinni a Central Park Hotelhez?
-Persze, itt van 5 percre. Gyere, szálljunk be.
Beszálltunk a kocsiba, és pár perc múlva meg is érkeztünk. Nikoláék még nem voltak ott, így azt se látták, hogy ki hozott el.
-Köszönöm a fuvart, azt pedig főleg, hogy megmentettél. Jól éreztem magam veled. Bár máshogy találkoztunk volna.
-Igazán nincs mit. Remek délután volt, és majd még hívni foglak ma vagy holnap. De mindenképp hívlak majd. További jó délutánt. - majd visszaült a kocsijába és elhajtott.

   Szétnéztem, de Nikola és Page még mindig nem voltak sehol, így leültem az egyik padra. Csak ábrándoztam Liam-ről, és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg hívni fog-e. Gondolatmenetemből Nikola kiabálása zökkentett ki.
-Clare. Istenem. Annyira aggódtunk. - szorosan megöleltük egymást.
-Nem volt miért. De most menjünk fel, mert mindjárt sötétedik, és veszélyesek az utcák.
Mikor felmentünk a szobánkba, mindent elmeséltem Nikolának és Page-nek is. Nem tudták elhinni. Egész este csak arra tudtam gondolni, hogy holnap mi lesz. Nikola is izgatott volt, mert mondtam neki, hogy ha szólok Liamnek, lehet elhívja Niall-t is. Mind a ketten nagyon izgatottak voltunk. Mikor befeküdtünk az ágyba, még pár percig beszélgettünk, majd mosollyal az arcunkon aludtunk el.

2. rész - A kaland kezdete

   Mikor kiszálltunk a buszból szétnéztünk, hol is vagyunk. A város nyüzsgött. Az utcákat emberek töltötték meg. Volt, aki épp munkába sietett vagy csak kocogott, de akadt olyan is aki barátokkal/barátnőkkel vásárolgatott a hangos utcákon. A csoport többsége életében először jár Londonban, mint mi is. Ez a gyönyörű város teljesen magával ragadott bennünket. Csodálatos volt. Nikola, Page és én boltokat, kávézókat kerestünk, hogy majd később tudjuk hol tölteni szabadidőnket. Mikor kinézelődtük magunkat, elfoglaltuk szállásunkat. Úgynevezett mobilehome-okban kaptunk szállást erre a 4 napra, amíg Londonban vagyunk. Kipakoltunk, de sietnünk kellett, mert már indultunk is városnézésre. Először Madame Tussaud's-ba mentünk. Ez minket annyira nem kötött le, mivel az 1D viaszbábui most New York-ban vannak. Igaz ott van Justin Bieber, Michael Jackson, Robert Pattinson és még sokan mások. Van akit ők kötnek le. A Tussaud's után London utcáit fedeztük fel.

   Elmentünk az Oxford Street-re, ami eléggé elkápráztatott bennünket. 100 és 100 bolt, ahol szabadidőnket tölthetjük. Nem volt túl sok időnk, így csak párat látogattunk meg. Elég sokáig nézelődtünk, így észre se vettük az idő múlását. Mikor már megvettük amiket akartunk, beültünk egy kávézóba. Nikola cappucino-t, Page latte machiato-t, én pedig jegeskávét rendeltem. Leültünk egy nekünk szimpatikusnak látszó helyre, majd vártuk, hogy kiszolgáljanak. Amint kihozták a kávékat, máris szürcsölni kezdtük, mert már eléggé szomjasak és fáradtak voltunk. Mikor megittuk, és már épp indultunk volna, észrevettük az utcán lévő nagy zsibongást. Nem tudtuk mi lehet az, így hát megnéztük. Lányok százaival nyomultak a kávézó felé. Testőrök túrtak utat 2 nagyon ismerős alaknak, de sajnos csak hátulról láthattuk őket. Az egyiknek göndör, barna haja volt, a másiknak pedig rövid, szőke. Mi is kimentünk megnézni, hogy mi ez a nagy felhajtás, de akkor már késő volt. A tömeg addigra már elvonult. Már csak egy-egy rajongó szaladt utánuk, akik lemaradtak. Mivel már minket is furdalt a kíváncsiság, hogy kik lehettek, egy épp mellettünk elhaladó lányt megállítottunk.
- Szia! Bocsi, hogy csak így megállítunk, de kik voltak azok, akik után mindenki rohant?
- Niall Horan és Harry Styles! - kiabált eléggé hangosan. Amint kimondta a nevüket, nagyot dobbant a szívem. Nem hittem a fülemnek. Teljesen lefagytam, de ahogy láttam, Page és Nikola se jutott szóhoz. Mikor feleszméltünk, sikítozni kezdtünk és másról sem tudtunk beszélni, csak hogy végre talán nekünk valóra válhat az álmunk. Sajnos nem láttuk őket, így csak ábrándozni tudtunk. Lassacskán, mikor már eléggé sötét lett és mindenki visszaért a találkahelyre, elindultunk a szállásra a csoport többi tagjával. Este még megvacsoráztunk, majd mentünk is a szobánkba, de nem tudtunk aludni. Legalábbis én nem. Csak a mai napra tudtam gondolni, és arra, hogy talán holnap nagyobb szerencsénk lesz. Nagy nehezen el tudtam aludni, de csak pár óráig.

*május 22.*

Reggel 7-kor már keltettek is minket. Megreggeliztünk, volt egy kis szabad foglalkozás, majd a kísérőtanárokkal elmentünk megnézni a Big Ben-t és a London Eye-t. Akik bátrabbak voltak fel is ülhettek rá. Mivel mi kemény csajok vagyunk bevállaltuk. Amint felértünk az óriáskerék tetejére, nagyon rossz érzés kapott el. Tériszonyos vagyok, ezért eléggé félek a magasban. Elkezdett remegni a lábam és szédültem. Nikola tudta, hogy mi bajom, de Page-nek fogalma sem volt róla. Pár percig még eléggé be voltam tojva, de összeszedtem magam és inkább élveztem én is a gyönyörű kilátást. London felülről még gyönyörűbb. Csak ámultunk, hogy itt vagyunk. Mikor leértünk, olyan nagy volt a tömeg, hogy hirtelen nem tudtuk, hol vagyunk. Megfogtuk egymás kezét és úgy próbáltunk kijutni az embertömegből. Sikerült is, bár elég nehézkesen ment. Mikor a napi programot letudtuk, megint el lettünk engedve, hogy a London Eye körül nézelődhetünk. Mivel nagyon éhesek voltunk, beültünk a KFC-be. Vettünk két twistert classic-ot és egy Junior B.O.S.S.-t. Miközben elfogyasztottuk az ételt, megterveztük utunkat a boltokba. Először is a Forever 21-be, ahol rengeteg jó ruha volt, alig tudtunk úgy kijönni, hogy ne vásároljuk fel az egész boltot. Én egy karkötőt és egy ruhát vettem. Ez a kettő nagyon megtetszett, nem tudtam ott hagyni őket. Bementünk még sok más boltba is, a végére teljesen kimerültünk, pedig csak 2 óra telt el. Belegondoltam, hogy ez már a második nap itt, Londonban. Mi lesz, ha a másik kettő is eltelik?! Nem tudom itt hagyni ezt a csodás várost. Már annyira megszerettem. Tudtam, hogyha egyszer eljutok ide, soha többet nem akarok máshová menni. Ez most is így van, de sajnos muszáj. Mikor kijöttünk az utolsó programba tervezett boltból is, gondolatmenetemből a sikítozó lányok zökkentettek ki. Lassan ez már megszokott lesz. Mindenhol sikítozó lány serege rombolja porig a várost egy-egy híres emberért. Akármennyire is irritálta a fülemet ez az éles visítás, különösebben nem kötött le, hogy miért vannak úgy oda. Pár másodpercre odapillantottam a tömeg közepébe, de mivel semmi értelmeset nem tudtam kiszűrni, ezért nem pocsékoltam tovább erre az időmet. Ha valami nagy sztár lenne, akkor se tudnánk a közelébe férkőzni a hatalmas tömeg miatt. Mivel mindenki a főutcán bolyongott, mi csendesebb részt kerestünk. Találtunk is egy jó kis parkot, ahol csak pár ember bolyongott. Ekkor már Nikola nem volt velünk. Biztos felszedett megint valami pasit. Folyton ezt csinálja. Leültünk az egyik padra kicsit megpihenni. Elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha Harry Styles erre kocogna, ugyanis ő szokott futni. Már több képet is láttam róla, miközben kocog. Bár ha erre is járna, nem lenne merszem megszólítani, nem szeretném megzavarni kocogás közben. Legyen neki is szabadideje. Legalább csak ameddig kocog, ha már máskor nincs. Alighogy ezen töprengtem, Page is felhozta ugyan ezt a témát. Részletesen kielemeztük, majd még beszélgettünk pár témáról, de nemsokára már mennünk is kellett, ugyanis letelt a szabad foglalkozásra szánt idő. Elindultunk a hotelhez, és hazafelé összetalálkoztunk Nikolával, de ekkor már nem volt egyedül. Látszott, hogy idősebb nála a srác, bár eléggé jóképű fiú volt. Barna haj, zöld szem. Pont, mint Nikola.

Azon csodálkoztam is, hogy milyen helyes, mivel Nikola nem ilyen adoniszokat szokott összeszedni magának. De ez a fiú normálisnak tűnt. Normálisan be is mutatkozott.

   Visszamentünk a szállásra és bekapcsoltuk egy kicsit a TV-t hírszerzés céljából. Nem volt benne sok érdekes, ezért inkább ki is kapcsoltuk. Nikola és az új szerzeménye, Nate már mással voltak elfoglalva. Pontosabban, egymással. El is vonultak az úgynevezett hálószobába. Mivel tudtam, hogy ezt Nikola nem akarná, csak most nem tudom mi van vele, utánuk mentem. Még időben nyitottam be, minden a helyén volt, szerencsére. Láttam a legjobb barátnőm arcát, láttam, hogy megijedt, ezért elküldtem Nate-tet. Mikor elment, leültem a már majdnem síró barátnőm mellé.
-Mi volt ez? Ezt most miért kellett? Nem szoktál te ilyen lenni. - vontam kérdőre, de közben simogattam a hátát, hogy nyugodjon meg.
-Sajnálom, Claire. Nem tudom. Egyszerűen csak elkapott a hév. Biztos csak szeretethiányom van. - érdekes, hogy szeretethiánya van, mikor én itt vagyok neki, és mindig mellette állok, mindig ott vagyok vele.
-Jól van, semmi baj. Nyugodj meg, inkább netezzünk egy kicsit! - majd elő is vettem a telefont a zsebemből. Mivel volt wifi, felmentem facebook-ra, és elkezdtem fürkészni a One Direction-os oldalakat. Érdemes volt, ugyanis az egyik oldal kiírta, hogy holnap a fiúk a Buckingham Palotánál fognak klippet forgatni. Ezt rögtön elújságoltam Nikolának is, így mindketten nagyon örültünk, főleg, mert holnap épp arra fele lesz programunk a csoporttal. Mire kisikítoztuk magunkat, Nikola szomorúsága már el is szállt. Még beszélgettünk egy kicsit, majd lefeküdtünk aludni, mivel már fél 11 volt, és elméletileg 10-kor van takarodó. Jó éjt kívántunk egymásnak...
-Jó éjt, Nikola, álmodj szépeket és álmodj Niall-lel! - kuncogtam egy kicsit.
-Neked is, te meg Liam-mel. Legyetek rosszak! - majd el is aludtunk.

1. rész - A nagy utazás

*január 10., 6:30*

~És te, Clare Adams. Akarod-e hites férjedül az itt jelen lévő Liam James Payne-t?~
~Ige...~
-Ébresztő kicsim, el fogsz késni! - jött be a szobámba anya. Hurrá. Megint hétfő. Még 5 percig hagyhatott volna aludni. Csak amíg lezajlik az esküvőnk Liam-mel. Bár ez úgyis csak egy álom. És az is marad. Soha nem fogok a One Direction-nal találkozni.
-Nos, anya. Akkor mehetek az angliai útra? - faggattam. Már egy hete ezért könyörgök neki. Az iskola körutat szervez Brüsszelbe, Londonba és Párizsba. Nagyon szeretnék menni. De anya nem enged. Hátha most végre megenyhül.
-Clare, hagyjál már ezzel. Ezerszer megmondtam már, jelenleg nem állunk úgy anyagilag, hogy te ilyen badarságokra pocsékolj pénzt. - na ja. Ezt nem bírom anyában. Ha valamit eldönt, annak úgy is kell lennie.
-De csak most had menjek el. Most az egyszer. Több ilyen lehetőség nem lesz. - eközben már a cipőmet vettem.

*7:25*

Basszus, nem fogok beérni! Már meg se vártam a választ, elköszöntem és rohantam is a buszhoz. Beértem. A magyar terembe belépve legjobb barátnőmmel, Nikola-val találtam szembe magam. Ő is megy Angliába, mint mindenki más.
-Na, Clare, sikerült meggyőzni anyudat!? - izgatott volt. Remélte, hogy megyek. De sajnos le kellett lomboznom.
-Sajnos még nem enged, de próbálom megenyhíteni. - panaszkodtam.
-Miért, mit mondott?
-Jött a szokásos dumájával, hogy nekünk ilyenekre nem telik stb. stb. Remélem délutánra átgondolja még egyszer. - épp hogy ezt kimondtam, már be is csöngettek és elkezdődött az óra.
*délután*
-Este lesz egy házi buli az egyik barátnőmnél. ha van kedved, gyere el.
-Rendben, Nikola. Meggondolom, de most sietnem kell mert lekésem a buszt. Szia. - és már rohantam is. Mikor hazaértem, s beléptem az ajtón, anya már oda is jött hozzám. Titokzatos volt. Nem tudtam mit akar.
-Szia, anya. Mit szeretnél? - érdeklődtem.
-Gondolkodtam. Az angliai útról, és úgy döntöttem, elmehetsz.Egy feltétellel. Ha vigyázol magadra. - A lélegzetem is elállt. Nem tudtam felfogni. Anya nyakába ugrottam, majd felszaladtam a szobámba. Felhívtam Nikola-t, s elmondtam neki, hogy én is mehetek.

*május 20., az indulás napja*

-Clare siess! El fogunk késni. A végén nélkülünk mennek Angliába. - siettetett a barátnőm.
Végre. Eljött a nap, amit annyira vártam. El sem hiszem hogy Londonba megyek. Persze először Brüsszelt látogatjuk meg, és csak utána jön London, de én már akkor is nagyon várom. Alighogy elgondolkodtam, Nikola már vissza is zökkentett a valóságba. Elindultunk a bőröndökkel a találkahelyhez. Az eső zuhogott és gyalogolnunk kellett. Mit ne mondjak, bőrig áztunk. Mikor megérkeztünk, már rengetegen gyülekeztek, a tanár pedig próbált rendet tartani. Vártuk, hogy kinyissák a busz ajtaját és elfoglalhassuk a helyünket. Miután ez is megvolt, barátnőmmel már nagyon izgatottak voltunk. Még kaptunk egy kis eligazítást, majd indult is a busz. Sokat utaztunk, én egy kicsit el is bóbiskoltam.

   Mikor felébredtem, már Brüsszelben voltunk. Mikor megálltunk a busszal, Nikola bombaként robbant ki a tér közepére. Higgadtan követtem és néztem ahogy ugrál. Akik arra jártak mind hülyének nézték. A csoporttal, miután elfoglaltuk szállásunkat, városnézésre indultunk.Sok nevezetességet látogattunk meg,mint például a Szent Mihály Katedrálist:

a Grande Place-t:

és az Atomium-ot: 

Mire véget ért a városnézés már sötétedett. Hosszú nap volt, nagyon elfáradtunk, ezért visszamentünk a szállásra. Ahogy beléptünk a szobába, Nikolával egyszerre estünk be az ágyba. 10 perc után korgott a hasam, jelezve hogy valamit ennem kéne. Pár másodperccel később a barátnőmé is megszólalt. Egyszerre kezdtünk el nevetni. Felkeltünk és lekullogtunk az étterembe. Rajtunk kívül már mindenki ott volt. Leültünk az egyik osztálytársunk mellé, aki egyedül ücsörgött az egyik asztalnál.

-Szia Page. - köszöntünk kedvesen. Az osztály egyik legkedvesebb lánya Page. Félig spanyol de ez látszik is rajta. Senkivel nem veszekszik, mindenki szereti.

-Sziasztok lányok. - szólt búsan.

Nem értettük mi lehet a baj. Mindig jókedvű. Nem akartuk faggatni, ezért elkezdtünk más témákról beszélgetni. A vacsora további része kellemesen telt, és Page is lassan feloldódott. Mi Nikolával nagyon jól szórakoztunk. Mikor végeztünk, felmentünk a szobánkba és ledűltünk aludni. Nem sokat pihentünk, mivel kora reggel már indultunk is London felé. Még sötét volt. Az út egy része csendben telt, majd a fiúk hangos zsibongásba kezdtek. Nikola hamar betársult hozzájuk, egyedüli lányként örjöngött köztük. Így én egyedül maradtam. Mindig is ilyen voltam, csendes és zárkózott. Ellentétben Nikolával, ő hangos és nyitott. Gondolatmenetemből Page zökkentett ki. Kicsit beszélgettünk, így az is kiderült, hogy ő is rajong a One Direction-ért, és a kedvence Harry. Sok közös dolgot találtunk egymásban, majd mikor elment aludni, én is így tettem. Mikor felkeltem már magasan volt a nap, aminek a sugarai a szememet birizgálták. Szétnéztem, majd megláttam barátnőmet, aki még mélyen aludt.

-Nikola kelj fel! Hasadra süt a nap! - ébresztgettem.

Rendesen ki volt ütve. Biztos jól érezte magát. Én meg végig aludtam. Nem baj. A lényeg, hogy ő jól mulatott.

-Mi van!? Clare hagyjál már. Hány óra? - tette a szeme elé kezeit, hogy a nap sugarai ne zavarják.

-Mindjárt fél 10. Jó mélyen aludtál. Nem hallottál semmit? - érdeklődtem.

-Nem, miért? Mit kellett volna? - kérdezett vissza.

-Ja, semmi. Csak defektet kaptunk és ki kellett cserélni a busz egyik kerekét.

-Aha, értem. Csodálatos. Egyébként hol járunk? - nézett ki az ablakon kíváncsian.

-Most hagytuk el Ashford-ot. Nemsokára megérkezünk...remélem. Amúgy milyen volt a ,, buli ''? Jól érezted magad?

-Ja, király volt. Bár valami csávó nagyon próbált nyomulni. Le is ráztam...csicska. - na igen. Tipikus Nikola. Minden pasit elutasít. Várja a szőke hercegét. Már ezer meg egy pasija lehetett volna, de nem. Neki Niall kell. Niall Horan. Abban reménykedik, hogy most végre majd találkozhat vele, összejönnek, és Niall megkéri a kezét. Mondjuk én sem vagyok különb, csak nekem a szívem másért dobog. Liam olyan helyes, izmos, magas, érzelmes és még sorolhatnám, de sajnos van barátnője. Sophia. Sose volt szimpi az a csaj. Csak a pénzre fáj a foga. Liam jobbat érdemel. Például engem, de annak is örülnék ha újra Danielle-lel lenne. Annyira összeillettek. Aranyos párt alkottak. És Loki. Meg kell zabálni azt a kutyát. Hogy lehet egy kis állatka ilyen aranyos!? Sajnálom szegényt, hogy a gazdái külön váltak. Liam-et is megviselhette, de remélem most lesz alkalmam találkozni vele.

   Mikor visszatértem az ,, élők'' közé, már majdnem Londonba értünk. Megálltunk egy benzinkútnál tankolni, majd indultunk is tovább. Még 11 óra sem volt, de már nagyon izgatottak voltunk mindhárman, mivel útközben betársult hozzánk Page is. Csak beszélgettünk és vártuk a megérkezés pillanatát. Nikola, mint mindig, most is csak magával volt elfoglalva. Néhányszor kikukucskáltunk az ablakon, de nem volt kint semmi érdekes, így pletykáltunk tovább. Majd pár perccel később egy hangos sikításra lettünk figyelmesek Page-gel. Nikola volt az. Meg sem bírt szólalni. Nem tudtuk mi baja. Majd mi is kinéztünk az ablakon, és leesett. Mivel egy híd tetején jártunk, könnyen rá lehetett látni mindenre. Megláttuk a London Eye tetejét. Egymás fülébe kiabáltunk örömünkben. Még pár percig utaztunk, de olyan extázisban voltunk, hogy fel sem tűnt, mennyi idő telik el. Aztán egyszer csak megállt a busz. Megérkeztünk!