Hajnali fél 6-kor az egyik kedvenc zeném ébresztett. Nem volt nehéz felkelnem, alig aludtam az éjjel. Egyáltalán nem voltam álmos. Nikola viszont annál inkább. Szerencsére ő nem hallotta meg. Aludjon csak tovább. A tegnapi nap kimerítette. Nekem viszont valahogy ki kellene jutnom a hotelből. Tudom, hogy nem szabad, de éhen halok, és mi csak 8-kor kapunk reggelit. Nem messze van is egy kis bolt, inkább elsétálok oda. Gyorsan felkaptam magamra valamit, és már indultam is.
*a hotel előtt*
Nagy nehezen kijutottam. Most viszont már sietnem kellene, mert mindjárt 6 óra, és 7-kor van kelés, így inkább indulok is. Körülbelül fél úton járhattam, mikor észrevettem, hogy valaki követ. Először nagyon nem érdekelt. Gondoltam csak neki arra akadt dolga, amerre nekem. Majd egy kis idő után feltűnt, hogy egyre csak közeledik hozzám. Elkezdtem gyorsabban lépkedni, de nem tudtam lerázni. Már majdnem utolért, mikor észrevettem, hogy nem messze ott van a bolt, ahova indultam. Gyorsan beszaladtam. Szerencsére ő kint maradt. Nem mertem megnézni, hogy ki lehet az. Nagyon megijedtem. Megvettem, amit szerettem volna, pontosabban inkább csak kaját vettem, mivel már a hasam is jelezte, hogy éhes. Mielőtt kimerészkedtem volna a boltból, szétnéztem, hogy van-e kint valamilyen gyanús személy. Nem láttam senkit, ezért elindultam vissza a hotelhez, mivel már pár perc híján fél 7 volt. Alighogy elindultam, ismét a nyomomban volt, de most már semmi esélyem nem volt lerázni. Elkapta a csuklóm, és elkezdett rángatni. Mivel nem valami forgalmas utcában voltunk, nem sokan jártak arra. Csak egy pillanatra láttam az arcát, és nagyon fel se fogtam, mivel kapucni volt rajta, de azt tisztán láttam, hogy férfi. Elkezdtem teljes torokból kiabálni, hátha meghallja valaki. A férfi tovább ráncigált, és azzal fenyegetett, hogyha nem fogom be, elvágja a torkom. Engem már nem érdekelt. Tovább kiabáltam. Mikor már azt hittem minden elveszett, egy erős kéz megfogott, és ellökte tőlem a férfit. Az utolsó emlékem egy barna szempár volt, majd teljes sötétség. Mikor felkeltem, egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Rögtön felültem, és zaklatottan elkezdtem a kijáratot keresni. Nem találtam sehol. Csak nekidőltem a falnak és zokogtam.
-Clare, végre! Hol a francban vagy? Milliószor hívtalak! Üzeneteket is küldtem! - hallatszott a hangján, hogy meg van ijedve.
-Tudom, sajnálom. - alig bírtam kinyögni valamit. A hangom remegett, és ezt Nikola is észrevette.
-Mi történt? Baj van? - éreztem, hogy félt. Nem akartam elmondani mi történt, de ki más tudna segíteni, ha nem a legjobb barátnőm!?
-Nikola, nem tudom hol vagyok. Nem tudom mi történt. Nem tudok semmit. Kérlek segíts. - már a sírógörcs kerülgetett, de próbáltam visszafogni magam.
-Istenem! De mégis mi történt veled?
-Hát, reggel felkeltem fél 6 körül, mert nem tudtam aludni. Éhes voltam, így lementem a boltba. Odafelé menet észrevettem, hogy valaki követ, de még időben a bolthoz értem. Visszafelé már csak annyira emlékszem, hogy elkapta a kezem, és rángatni kezdett. Én segítségét kiabáltam, majd valaki elkezdett a támadómhoz ordibálni, hogy engedjen el, és ellökte tőlem a férfit. Utána elájultam. Mikor felébredtem, ebben a házban találtam magam.
-Jól van, megpróbálom kideríteni hol is vagy, de először is nyugodj meg. A tanárok azt hiszik nagybátyádnál vagy. Azt mondtam nekik, hogy itt lakik, és meglátogattad. Kicsit dühösek voltak, de bevették. Mennem kell, mert 5 perc múlva indulunk, addig is nagyon vigyázz magadra. Amit csak tudok, megteszek. Ha megtudtam valamit, hívlak. Szeretlek, szia.
Amint lerakta, kulcs csörgést hallottam. Nagyon megijedtem, ezért elbújtam a hozzám legközelebb lévő szekrénybe. Nem tudtam, ki az. Hallottam az ajtó nyitódását, és azt is, ahogy bezárul. Az idegen lépteit hallva úgy éreztem tudja, hol vagyok. Csak összekuporodva reménykedtem abban, hogy nem talál rám, de már késő volt. Kinyitotta a szekrényajtót. Én rá se mertem nézni. Féltem, hogy megüt, vagy még rosszabbat tesz. De semmi nem történt. Felnéztem, és ugyanazt a barna szempárt láttam most is, mint mielőtt elájultam, de csak azt.
-Semmi baj, nem akarok rosszat. Nyugodj meg. - ismerős volt a hangja. Nem a barátaim közül való, de a hangja nagyon ismerős volt. Nem tudtam, mi lesz, ha kijövök a szekrényből, de már nagyon nem is érdekelt. Összeszedtem magam, és kimerészkedtem.
-Egyébként Liam vagyok. Liam Payne. Sajnálom, ha megijesztettelek. - istenem. Próbáltam nyugodt maradni, de nem nagyon ment. Nem hittem se a szememnek, se a fülemnek. Ezek szerint ő mentett volna meg!? Semmit nem értettem.
-Sz...szia. Clare vagyok. Hogy kerültem ide? - bár alig fogtam fel, hogy Liam Payne áll előttem teljes életnagyságban, még mindig bennem volt a félelem. A hangom még mindig remegett.
-Idehoztalak. Az utcán sétáltam, mikor meghallottam a kiabálást. Elindultam a zaj irányába, és megláttalak téged. Egy férfi rángatott. Még épp időben érkeztem, el tudtam zavarni. Te viszont elájultál. Nem tudtam merre laksz, így felhoztalak magamhoz. - legalább már tudom hol vagyok, és tudom ki mentett meg. Marha nagy szerencsém volt. Mi lett volna, ha Liam épp nem jár arra!? Bele se merek gondolni.
-Köszönöm. Most viszont vissza kell mennem a hotelbe. Nem tudod merre van a Central Park Hotel?
-Ilyen állapotban nem engedem, hogy elmenj. Rettenetesen koszos a ruhád. Várj egy kicsit, adok másikat, ezeket meg kimosom. addig zuhanyozz le. A második ajtó balra. Az lesz a fürdőszoba.
Nem ellenkeztem. Végül is igaza volt. El is mentem. A víz pont jó volt, gyorsan kész lettem. Mikor kiléptem a zuhanyfülkéből, köntöst kezdtem keresni, amit felvehetek. Mivel csak egy férfire való volt, felvettem azt. Visszamentem abba szobába, ahol az ájulásból felkelve találtam magam. Leültem az ágyra, és csak néztem ki a fejemből. Az egyik szekrényem megláttam egy képet. Odamentem és megnéztem közelebbről. Liam és Danielle volt rajta. Nem értettem, miért van még kint, már rég szakítottak. Ekkor bejött Liam. Látta, hogy a képet fürkészem.
-Gyönyörű lány. - láttam, hogy kicsit elszomorodott.
-Az. És nagyszerű táncos. Te pedig nagyszerű énekes vagy. Csodálom a kitartásodat. - láttam, hogy jól esik neki.
-Nekem se könnyű. Alig vagyok otthon. Most is csak 1 hétre jöttem. Addig Loki nálam van, amíg itt vagyok, de utána Andy-nek kell adnom, hogy vigyázzon rá. - jól hallottam!? Itt van a kutyája, Loki!? Imádom azt az ebet. Eszméletlen aranyos.
-Itt van Loki? Annyira aranyos az a kutyus.
-Itt van, bár most alszik. Majd ha felkel, megsimogathatod.
-Rendben, de most már tényleg mennem kell.
-Akkor viszont először is vedd fel ezeket a ruhákat. Még Danielle-é volt, de itt hagyta. Látom éhes vagy. Meghívhatlak ebédre?
-Köszönöm, már éhen halok. Egész nap nem ettem semmit.
-Akkor viszont ragaszkodom hozzá. Elviszlek egy jó kis helyre.
Felvettem A Liam-től kapott ruhákat, majd indultunk is. Loki is velünk jött. Egész úton őt simogattam. Nagyon édes kutyus. Mikor megálltunk, azt hittem megérkeztünk.
-Várj a kocsiban, odaadom Lokit addig Andy-nek, amíg ebédelünk. A kajáldákba sajnos nem lehet kutyát bevinni. - majd kivette az édes kis kutyust az ölemből, és bement a házba. Pár perc múlva már jött is ki és indultunk tovább.
*az étteremben*
Amint megérkeztünk, és kiszálltam a kocsiból, láttam, hogy a Rasine Restaurant előtt vagyunk. Állítólag eszméletlen finom az étel, de drága is. Nem értettem, hogy Liam miért ilyen drága étterembe hozott. Beértem volna a KFC-vel vagy a Nando's-szal is.
-Gyere, Clare. Menjünk be.
Amint beléptünk, elállt a lélegzetem is. Az étterem belülről még gyönyörűbb volt, mint azt el tudnám képzelni. Leültünk egy asztalhoz, a pincér felvette a rendelést, és amíg vártuk az ételt, beszélgetni kezdtünk. Minden téma szóba került, így az is, hogy kerültem abba az utcába, ahol Liam megmentett.
-Egyébként, Clare, mit kerestél abban az utcában? Az ilyen eldugott útvonalak nagyon veszélyesek.
-Hát, tudod, éhes voltam, ezért leugrottam a boltba kajáért, és visszafele menet támadt rám az, akitől megmentettél.
-Szerencséd volt, bár ezt már lehet, hogy mondtam. Egyébként merre laksz?
-Hát, igazából csak úgymond kirándulni vagyok itt az iskolámmal. Egy hotelben szállunk meg, amíg itt vagyunk. 4 napig maradunk, majd utazunk tovább Párizsba.
-Most érkeztetek? Vagy ez hanyadik nap?
-Harmadik, de nem akarok elmenni. Nem akarom itt hagyni Londont. Imádom ezt a várost. - társalgásunkat a pincér zavarta meg. Kihozta a rendelt ételeket. Még evés közben is beszélgettünk, majd Liam fizetett, és elhagytuk az éttermet. Mikor kiértünk, megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő. Fél 3 volt. Fel kellene hívnom Nikolát. Már biztosan aggódig, és feleslegesen próbálja kideríteni, hol is vagyok. Megcsörgetem, hátha felveszi.
-Clare, szia. Minden rendben? Bocsi, de még nem nagyon tudtam kideríteni semmit.
-Szia, már nem is kell. Jól vagyok. Merre vagytok?
-Page-vel épp a Nando's-ban ülünk, de mindjárt indulunk vissza a hotelhez. Mi történt? Kivel vagy?
-Majd mindent elmesélek, de most mennem kell. A hotelnél találkozzunk 10 perc múlva. Szia. - majd le is tettem. Láttam Liam-en, hogy valami bántja.
-Mi az, Liam?
-Semmi...csak...öhm...
-Na, bökd már ki!
-Jól éreztem magam veled. Megismételhetnénk valamikor, csak nem így, hogy meg kell mentenem téged. - elnevette magát. Örültem, hogy nevetni látom.
-Benne vagyok, csak tudod holnap este már indulunk Párizsba, de ha van kedved, akkor még holnap is találkozhatunk, és akkor bemutatlak a barátnőmnek.
-Rendben, ha megadod a telefonszámodat, mindenképp hívni foglak. - bepötyögtem a telefonjába a számomat, majd visszaadtam neki.
-Most viszont mennem kell, el tudnál vinni a Central Park Hotelhez?
-Persze, itt van 5 percre. Gyere, szálljunk be.
Beszálltunk a kocsiba, és pár perc múlva meg is érkeztünk. Nikoláék még nem voltak ott, így azt se látták, hogy ki hozott el.
-Köszönöm a fuvart, azt pedig főleg, hogy megmentettél. Jól éreztem magam veled. Bár máshogy találkoztunk volna.
-Igazán nincs mit. Remek délután volt, és majd még hívni foglak ma vagy holnap. De mindenképp hívlak majd. További jó délutánt. - majd visszaült a kocsijába és elhajtott.
Szétnéztem, de Nikola és Page még mindig nem voltak sehol, így leültem az egyik padra. Csak ábrándoztam Liam-ről, és azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg hívni fog-e. Gondolatmenetemből Nikola kiabálása zökkentett ki.
-Clare. Istenem. Annyira aggódtunk. - szorosan megöleltük egymást.
-Nem volt miért. De most menjünk fel, mert mindjárt sötétedik, és veszélyesek az utcák.
Mikor felmentünk a szobánkba, mindent elmeséltem Nikolának és Page-nek is. Nem tudták elhinni. Egész este csak arra tudtam gondolni, hogy holnap mi lesz. Nikola is izgatott volt, mert mondtam neki, hogy ha szólok Liamnek, lehet elhívja Niall-t is. Mind a ketten nagyon izgatottak voltunk. Mikor befeküdtünk az ágyba, még pár percig beszélgettünk, majd mosollyal az arcunkon aludtunk el.
Júj :) Nagyon tetszik a blogod :) Liam kis aranyos :) Kíváncsian vároma következő részt :)))
VálaszTörlés