2014. április 28., hétfő

5. rész - Ne menj

   -Clare! Maradj velem! - e szavak hallatán teljesen lefagytam. Nem hittem a fülemnek. Álom lenne vagy a valóság? Választ kellett adnom, de nem akartam megbántani. Féltem, hogy összetörik.
-Liam, mondtam már. Holnap a csoporttal tovább kell mennünk. Párizsba indulunk, majd pedig vissza Ausztriába. Ez nem fog működni. Kedvellek, de egy távkapcsolatot nem bírnék ki, sajnálom.
Éreztem, hogy lassan elengedi a derekam, és hátrébb lép. Megfordultam, hogy szembe álljak vele, és láttam, hogy elkeseredik. Tudtam ,hogy rosszul esik neki, de jobb így, hogy elmondtam az igazat, mintha csak hülyíteném.
-Tudom, de nem maradhatnál itt?! Lakhatnál nálam, amíg itthon vagyok, aztán hazaviszlek Ausztriába. Jól meglennénk. - felcsillant a szeme, hátha van még remény.
-De Liam, ez nem ilyen egyszerű. Nekem is nehéz, de engem anyu is vár otthon. Mit tenne, ha nem találna ott a többiekkel, amikor visszaérkezünk?! Beleőrülne. Nem tehetem ezt vele.
-Azt meg lehet oldani. Felhívom, hogy a lánya nálam van, ne aggódjon.
-Nem is ismer. Nem tudja ki vagy, csak hogy a One Direction egy tagja. Mit gondolna, ha felhívnád?! Azt hinné elraboltál. Nem maradhatok, sajnálom. Holnap a többiek tovább mennek, és én is velük megyek. - pár könnycsepp legördült az arcomon.Nagyon sajnáltam Liam-et, nem akartam szomorúnak látni. Tudtam, hogy köztünk nem lehet semmi. Éreztem, hogy minden szempár rám szegeződött. Nem szeretem, ha mindenki engem néz. Nem bírtam tovább, inkább felkaptam a táskám és elszaladtam, otthagyva mindent és mindenkit.

   Mikor visszaértem a hotelbe, csak ledőltem az ágyra és sírtam. Az élet nehézségei jártak a fejemben. Nem akarok továbbmenni, nem akarom itt hagyni London-t, se Liam-et. Mi van, ha többet nem látom, ha nem lesz több lehetőségem arra, hogy eljussak London-ba?! Ezer és egy dolog futott át az agyamon, míg végre el tudtam aludni.

*május 25., reggel 7:00*

-Jó reggelt! Mindenki keljen fel és készülődjön! 1 óra múlva indulunk. - rontott be a szobánkba az egyik kísérőtanár. Mikor kinyitottam a szemem, Nikola ott feküdt mellettem. Nem is emlékszem mikor ért vissza. Biztos olyan mélyen aludtam, hogy nem is hallottam, mikor visszajött. Nagy nehezen felkeltem, és lassacskán elkezdtem készülődni. Elég jó idő volt kint, ezért bepróbálkoztam egy laza összeállítással. Lementem reggelizni, mert korgott a gyomrom az éhségtől. Régen nem ettem. Mivel már mindenki pakolt, a konyhában is alig volt valami. Sikerült pár hozzávalót előkotorni, amikből csináltam is néhány szendvicset, amik elég jól sikerültek.
Mire végeztem ezek elfogyasztásával, már fél óra el is telt, így alig maradt időm csomagolni. Gyorsan felmentem a szobába, és el kezdtem bepakolni a bőröndbe a ruháimat. Ekkor már Nikola is fel volt, és pakolászott. Láttam, hogy valamit akar, de azt akartam, hogy ő mondja. Biztos a tegnapi miatt furdalja a kíváncsiság.
-Clare, figyelj! Tegnap nagyon elszaladtál. Történt valami?
-Liam megkért, hogy maradjak itt, London-ban, vele.
-De hát ez jó hír! Tetszel neki. Biztos te vagy élete szerelme. Mi ezzel a baj?
-Azért ne túlozz! Te is nagyon jól tudod, hogy nem maradhatok itt. Még Párizsba is megyünk, aztán otthon vár anya.
-Én a helyedben maradnék. Olyan gyönyörű város ez, és lenne is hol laknod, de hát te tudod. Na de hagyjuk is. Page merre van? Tegnap óta nem láttam.
-Jó, hogy mondod. Mindjárt megyek is, megkeresem, de először is. Mi van Nate-tel? Végül is együtt vagytok?
-Kiderült, hogy van barátnője, de ez már annyira nem is érdekel. Mindig az olyanokat fogom ki, akikkel valami gond van.
-Hát sajnálom, pedig tényleg szimpatikus srác volt. Na de megyek is, megkeresem Page-t.- bezártam a bőröndömet, és mentem is megkeresni régen látott barátnőmet. Átmentem a szobájába, de nem találtam sehol, viszont találkoztam a szobatársával.
-Szia! Nem tudod véletlenül, hogy merre van Page?
-Hali! Vagy 5 perce lement a a buszhoz bepakolni a bőröndöket.
-Oh, oké. Köszönöm.
Lementem a hallba, hátha ott találom. Page nem volt sehol, viszont valaki más annál inkább. Hihetetlen módon, de Liam-mel találtam szembe magam.. Elegánsan volt felöltözve, mint aki esküvőre, vagy legalábbis bálba készül.
Amint megláttam, elkezdett gyorsulni a szívverésem, és majdnem kiugrott a mellkasomból. Nem hittem volna, hogy valaha látom még.
-Szia, Clare!
-Mit keresel itt?
-Elbúcsúzni jöttem, mivel tegnap nem adtál rá alkalmat. Úgy elszaladtál.
-Sajnálom, csak össze voltam zavarodva, de most már itt vagyunk. El tudunk köszönni.
-Igen. Hát, örültem, hogy megismerhettelek, és sajnálom, hogy csak ilyen kevés időt tudtunk együtt tölteni. Remélem, sőt tudom, hogy még találkozunk. Biztos nem gondoltad meg magad? Nagyon szívesen látnálak.
-Nem, Liam, de ne kezdjük már elölről.
-Jól van, de azért kapok még egy utolsó ölelést, mielőtt búcsút veszünk egymástól?
-Legyen. - mikor megöleltem, éreztem a szorítását, mintha soha nem akarna elengedni, mint amikor táncoltunk - Mennem kell, mindjárt indul a busz. Örültem, hogy megismertelek. Szia. - épp végszóra köszöntünk el, mivel már pont jött az egyik tanár, hogy pakoljuk be a bőröndöket a buszba. Felszaladtam a bőröndömért, és szóltam Nikola-nak is, hogy indulnunk kell.
-Megtaláltad Page-t?
-Nem, de találkoztam Liam-mel.
-Micsoda? Hol? Mikor?
-Az előbb lementem a hallba Page-t keresni, és Liam-mel találtam szembe magam.
-Minek jött ide?
-Csak el akart búcsúzni.
-És? Történt valami? Megcsókolt legalább?
-Nem, de ez így jobb is. Ha megcsókolt volna, most még nehezebb lenne itt hagyni. Így is megszakad a szívem.
-Szegénykém. Pedig olyan aranyosak vagytok együtt.
-De már mindegy. Indulnunk kell Nikola, siess!
Levittük a csomagjainkat, és beraktuk őket a buszba, majd a kísérőtanárok már szóltam is, hogy szálljunk be, mert indulunk. Nagy nehezen felvánszorogtam a busz lépcsőin, és leültem Nikola-val a leghátsó sorba. Míg vártuk, hogy mindenki felszálljon, én csak az eget és messzeséget néztem. Nemsokára Page is csatlakozott hozzánk, és még néhány új barátja. Mikor elindult a busz, még utoljára kipillantottam az ablakon, és megláttam Liam-et. Láttam, hogy nekem integet, és egy puszit is küldött. Visszaintettem, de másra már nem volt erőm. Ismét a könnyeimmel küszködtem.
Már egy órája utaztunk, de nekem még mindig ugyanazon járt az agyam. Csak Liam-re tudtam gondolni. Nikola látta, hogy eléggé letört vagyok, ezért megpróbált felvidítani. Elkezdett énekelni nekem, pedig semmilyen hangja nincs, de mégis jó érzés volt, hogy valakinek számít, hogy hogyan is érzek agy épp milyen a hangulatom. Egy kis idő múlva már Page is vele énekelt, és végül én is bekapcsolódtam. Órákig elvoltunk ezzel, majd elkezdtünk másokkal is beszélgetni. Sok új embert megismertem, köztük egy igen szimpatikus srácot. Sok mindent megtudtunk egymásról, még az is kiderült, hogy egy utcában lakunk. Nagyon jó fejnek tűnt. Egy darabig még el voltunk egymással, majd egy kicsit lepihentem, de sokáig nem tudtam aludni.

*17:45*

-Gyerekek, lassan készüljetek, mert megjöttünk. - ordított az egyik tanár. Mivel már este volt, ezért eléggé besötétedett, de ami a lényeg volt, azt láttuk. Amint kiszálltam a buszból, megpillantottam a hatalmas Eiffel tornyot. Káprázatos látvány volt. Ezer meg ezer lámpa világította meg. Nem sokat csodálhattuk, ugyanis el kellett foglalnunk a szállást. Mindenkit felküldtek a saját szobájába, hogy pakoljunk ki, rendezkedjünk be. Itt háromágyas szobák voltak, ezért én Nikola-val és Page-val voltam együtt. Nagyon kimerültünk a sok utazástól, mindenki már feküdt volna le, de még le kellett mennünk a megbeszélésre, hogy holnap mi lesz a program, mikor kell kelni, mikor lesz reggeli, stb. Mikor végre befejeződött a hosszas eligazítás, mehettünk fel a szobáinkba. Page és Nikola csak bedőltek az ágyba és már húzták is a lóbőrt, míg én még elmentem tusolni alvás előtt. Mikor ezzel is végeztem, befeküdtem a pihe-puha ágyba, és engem is elnyomott az álom.

*május 26., hajnali 3 óra*

-Mi ez a hang? - valamilyen hangot hallottam, ami az ablak felől jött. Rettenetesen álmos voltam, és nyűgös is, ezért eleinte nem nagyon volt kedvem odavonszolni magam az ablakhoz, így tovább aludtam. 10 perc elteltével még mindig hallottam a hangot, de kezdett egyre ismerősebb lenni. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, odamentem az alakhoz és kinéztem rajta. Nem láttam semmit, ezért inkább visszafeküdtem aludni. 5 perc múlva megint hallottam. Felkeltem és ismét kinéztem az ablakon, de ezúttal láttam a hang forrását is. Liam vörös rózsákkal a kézeben állt a hotel előtt és szerenádozott. Ennél meghatóbb pillanatot még nem éltem át. Meg is tette a hatását, eléggé elérzékenyültem. Gyorsan felkaptam magamra egy kabátot, és halkan leszaladtam hozzá, mivel már mindenki aludt. Mikor leértem, megláttam Liam-et, ahogy ott állt nem messze tőlem. Odaszaladtam hozzá, és átöleltem, mintha ezer éve váltunk volna el.
-Mit keresel itt? Neked Londonban kellene lenned. Miért jöttél ide? - potyogtak a szememből a könnyek, már beszélni se tudtam. Eszméletlen boldog voltam.
-Gondolkodtam. Tudom, hogy még annyira nem ismerjük egymást, de érzem, hogy kellek neked. Na jó, fordítsuk komolyra a szót. Nem tudlak elfelejteni, és csak így továbblépni. Nem érhet így véget a történetünk. A világ legboldogabb embere lennék, ha velem maradnál. Clare, én szeretlek! Próbáljuk meg! Kérlek, csak próbáljuk meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése